Tételezzük fel, hogy az embernek van szabadnapja, és barátai is. Ha mindkettő meg van, akkor vegyük alapul, hogy beülnek délután egy kávézóban, hogy megbeszéljék az élet fontos kérdéseit.
Majd tételezzük fel azt, is hogy az ember lánya nem kap reggel hétkor egy értesítést, hogy el kéne hozni 4 kiskutyát az isten háta mögül.
Uuuh az utolsó elbukott, és ezzel együtt a első kettő is.

Na jó, akkor üljünk kocsiba, utazzunk 230 km-t a déli határhoz négyen lányok, rózsaszín fajtamentős kis pólóba. (Mindig is fontos volt, hogy komolyan vegyenek minket!)

Jobban belegondolva, amúgy ugyanez lett volna a program egy kávézóba is.
Hisz a nap így is a szemünkbe sütött, csacsogni így is sikerült, és a zenét végre én kevertem, így a leutazás élménye garantált volt.

Kis falu, vidéki friss levegő, legelő állatkák a horizonton. Idilli hangulat a kutya mentéshez.

Majd megérkeztünk a kis Magyar valóságba. Bevezettek minket egy ólba, ahol elszállásolták a szaporító által szélnek eresztett négy kis árvát.

Ha elfelejtettem volna írni, még a heroikus küzdelem előtti délelőttöt fodrász társaságában töltöttem. A hajam kókuszos mámorban illatozott, kicsit már a Hawaii szigeteken jártam, mikor a hulalát és az alohat felváltotta a sertéstelep, és csirkeól nyújtott illat áradat. Na mindegy, engedjük is el... A színe még jó.

Egy fadobozban vártak minket a megrettent kutyák, akiket  kolléganőm az anyai odaadás minden szeretetével próbált deportálni egy nagyobb szállító dobozba. Nagyobb harapások, és küzdelmek nélkül mindenki a helyére került. Már csak ki kell menni a kocsihoz, betenni őket, és pápá régi élet.

Remélem meg van a pillanat, mikor a  szállítódoboz abban a szempillantásban esik szét, amikor megfogod. De nem csak kicsit...Darabokra!
4 jószág 8 felé futott... Ok, kezdjük előröl, nincsen pánik. Négy kutya becserkész, megfog, befog, vissza a ládába, szitkozódások közepette doboz összerak, Mária füzér elmorzsolva, csivavák dobozba, doboz autóba.
Ez is megvolt, akkor már csak haza kell jutni.

Produktívan, jó kedélyűen  próbálunk hazavergődni az enyhén csirkeól szagú kutyuskákkal. Még nem sikerült el érnünk a falu fő útját, már irgalmatlan szagok ütötték meg az orrunkat. (Jelzem az egész falu nagyjából egy főútból, egy templomból és a hozzá tartozó kocsmából állt. De így se sikerült...)

"Hát leánykák, ez nem csak a csirkeól....."

Ok, álljunk meg, ezt Pestig nem szagoljuk. Majd a következő jelenet tárul ártatlan szemeink elé...
Négy csivava egy kupacban retteg, a másik sarokban meg a produktumaik rettegnek. Mi meg a box előtt rettegtünk kicsit.
Szavazásra bocsátottuk, hogy mi legyen a szag forrásának sorsa.

Gondolhatnánk azt, hogy mi lenne.. zacskó, felszed, kuka....
De mérlegelni kellett, hogy vajon Rex felügyelőt megszégyenítő temperamentummal és gyorsasággal vetődik-e ki a 4 kutya a boxból, szalad világgá, kergetjük őket napestig, majd siránkozva egymást átkozva kullogunk haza az este folyamán. Esetleg szerencsénk lesz, kidobjuk a különböző magasságokból származó béltartalmakat a kocsiból és folytatjuk tovább közös, vidám szabad délutánunkat.

Súlyos mérlegelés, szúrósan nézés, detenemnyitodkiaboxotdeénnemszagolomaszagot után, végül kő-papír-olló segítsége nélkül is sikerült konklúzióra jutnunk.... A szagnak mennie kell!

Kivételesen, bár mindenki várja a csattanót, nem szolgálhatok vele. Nem mesélhetek storyt a  a mezőn szétszéledő két kilós kutyákról, akiket felmar egy helyi sasmadár. Ma mással kellett megetetnie a fiókáit.
Nem kellett Lara Croftosan átbukfenceznünk a kamion előtt sem, miközben hónunk alá csaptuk az épp a fénybe meredő kisállatot.

Ez mind elmaradt. Semmi nem történt. Kiskutyák meg sem mozdultak, a szagellenesek pedig váll veregetve ültek vissza a már-már elviselhető körülményeket nyújtó kocsiba.

Laza 2,5 órás út után a rendelőbe vezetett az első utunk, ahol rögtön átestek az első kivizsgáláson, megkapták a chipeket és a féreghajtót a kutyusok.

Nincs más hátra, mint előre... Ki kell takarítani a kaukázusi méretre tervezett műanyag boxot.

Be a kádba, szappan, kefe, fertőtlenítő. Este 9-kor ért el a pont, amikor a szappanos-bűzös-minden jót bele levet szétlocsoltam a ruhámon.... De nem csak a ruhámon...említettem már az új hajam? És azt, hogy eddig ha a szaga nem is, de a színe jó volt? Na ez, ahogy jött úgy ment is, ezzel a mesterien megtervezett mozdulattal.

Így végül szabadnapon, öt óra vezetés, egy óra kivizsgálás és egy óra takarítás után tértem haza kicsit sem megkímélt állapotban.

Viszont a négyórai kávé helyett négy kutyának tudtuk megnyitni a lehetőséget egy jobb élet felé.
Szóval igazából nem is hiányzik annyira az a latte.